2013 Augusztus

MA  KEZDŐDIK A MÁSODIK FORDULÓ

 

A Ferencvárosi FC csapata idegenben a múlt héten a Voyage ellen 2 - 0 -ról tudott kiakapni a Fay utcában 5-2-re. A Kerület pedig magabiztos 3 -0-ás győzelemmel rajtolt a Kalap utcában. A ma délután 16:00 órakor  kezdődő találkozó igencsak látványos mérkőzést hozhat.

A másik mai napi mérkőzés az első fordulóban az ezidáig  vesztesek csatáját boronálta össze a sorsolás. Mindkét csapat hazai pályán játszik ( az Unione bérli a Budafoki pályát ) csak annyi a különbség , hogy a Budafok a füvesen szokott játszani, míg az Unione a műfüvesen tesz eleget a pályaválasztó jogának. A 17:00 órakor kezdődő találkozó minden bizonnyal éles csatát fog eredményezni.

Vasárnap 10:00 órai kezdettel az első forduló halasztása végett az Ikarus , majd 17:30 órai kezdettel a THSE Sashalom kezdi meg a küzdelmeket.

Az Ikarus ha átmentette a tavalyi formáját akkor az esélyesebb csapat nyugalmával léphet pályára a szintén halasztás végett nem játszott Hegyvidék  ( THSE Sasahalom ) ellen.

A Testvériség csapata az Unione legyőzésével most a szintén halasztott Kelen SC együttesét fogadja. A hazaiak remek tavaszi szereplése az őszi forduló kezdetére is megmaradt, mert az Unione csapatát fektette két vállra az első fordulóban

Az Inter CDF vereséggel kezdett a Vízművek pályáján ,  ellentétben a RAFC -cal , akik a Nagytétény ellen 1 - 1 -es eredményt értek el.

A Nagytétény a Voyage gárdáját fogadja az Angeli úti katlanban. Ez az a mérkőzés ahol minden megtörténhet.

A Rákosmenti TK Vasló a Péceli úton a Vízműveket látja vendégül.  A hazaiak vereséggel ( Pénzügyőr 4 - 1 RTK )   vendégek pedig győzelemmel rajtoltak 4 - 1 arányban verték meg az Inter CDF csapatát a Váci úton.

A THSE Sashalom 17:30-as kezdésre várja a Pénzügyőr csapatát a Pirosrózsai utcai sporttelepre. A THSE csapata az előző évad bronzérmese minden esetben tud meglepetéssel szolgálni. Mivel az első fordulóban nem léptek pályára , nem tudni, hogy milyen formában várják a találkozót.

A hétvége programjából gólösszefoglalós videó, az Ikarus BSE - Hegyvidék SE , valamint az RTK Vasló - Fővárosi Vízművek találkozókon  kerülnek  terveink szerint rögzítésre.

 

Forrás :  

Közzététel : 2013.08.24 . szombat   09:53 

 

 

 

HALASZTÁSOKKAL INDULT

A BUDAPEST BAJNOKSÁG I. OSZTÁLYA

 

A Fővárosi Vízművek csapata indította el szombaton délelőtt 10:00 órai kezdettel a Budapest Bajnokság 2013 - 2014-es szezonját.

A Váci útiak az International CDF SE csapatát fogadták, és az első félidőben még döntetlenre állt a találkozó ( 1 - 1 ) , de a második félidő elejét nagyon meghúzta Schméll László vezette Vízművek és meg is szerezték a vezetést a 49. percben . A nyolcvanadik percben már eldöntöttnek találta a tisztelt publikum a 3 - 1-es hazai vezetést, de a 82. percben Röst Ferenc ( Inter ) öngólja már csak kozmetikázta a megszerzett  három pontot a Vizesek javára.  

 

A Pénzügyör csapata kissé megilletődött amikor az RTK Bíró Isván 17. percében szerzett góljával hátrányba került. Huszonkettő percet kellett várni az egyenlítő gólra , majd rá négy percre Iflinger Norbert duplázott, és 2 - 1-es hazai vezetéssel vonultak az öltözőbe a csapatok. A második félidőben egy újabb dupázás következett Kozarek András révén a 72. és a 75. percben. A végeredmény 4 - 1 -es hazai győzelemmel zárult. 

 

Budafokon az Unione fogadta az újonc Testvériséget. Balogh István vezető edző aki az Ikarustól érkezett a vendégek kispadjára , már a 22. percben Bacskai Bence góljával a félidőben 0 - 1 -re vezettek. Szekeres Tamás rutinjának köszönhetően visszajött a meccsbe az Unione az 54. percben, majd a 69. percben Kramlik Ádám megkeserítette a hazaiakat. Alig telt el három perc és Salamon Gábor már 1 - 3-ra módosította az eredményt. Ezt követően a 80. percben egy újabb régi nagyágyú lépett pályára Hámori Ferenc személyében aki a 90. percben még szíépíteni tudott , de a Tesi elvitte a három pontot. Végeredményben a Testvériség idegenben nyert az Unione ellen 3 - 2  arányban.

 

Egy szinte beállíthatatlan csúccsal a 19. másodpercben Varga Richárd talált a Budafokiak hálójába a Kalap utcában. A Budafok az első félidőben még kettő gólt kapott a 34. és a 41. percben, amivel a végeredmény is megszületett. A hazaiak a nagy meleg , és a biztos vezetés végett visszavettek a saját tempójukból a második félidőre. Végeredmény  Kerület 3 - 0 Budafok.

 

A nagy érdeklődéssel várt Voyage - FFC mérkőzés , nyugodt körülmények közt zajlott le. A zöldek a 24. percben már kettő gólos előnyre tettek szert Baranyi és Bogár révén és úgy nézett ki , hogy folytatódik a Voyage negatív szereplése a Ferencvárosiakkal szemben. A harmincadik percben Árpád Péter előszőször szépített  (1 - 2 ) majd Bognár Imre kiegyenlített, és 2 - 2 -es ereménnyel vonultak a csapatok az öltözőbe. A második félidőre pedig a Voyage nem bízta a véletlenre a találkozót. Cseh Péter a (47. )  Ubránkovics Ádám az ( 55. ) percben majd a meccsre koronát a duplázó Bognár Imre tette a 91. percben. A mérkőzés krónikájához tartozik az is hogy a második félidőben a Voyage tizenegyest hibázott.

 

AZ első forduló csonka statisztájának köszönhetően átlagban azért 4 gól született, ellentétben a sárgalapokkal amiből 28 darabot tudtak eladni a játékvezetők. Piros kártya pedig kétszer villant . Egy öngól is született, a nyitó fordulóban.

 

Az első fordulóból  halasztott mérkőzések közül először 2013.09.04.-én szerdán 18:00 órától  a Kelen pályán kerül megrendezésre a Kelen SC - Ikarus BSE találkozó.

A másik összecsapás 2013.09.18.-án 20:45-ös kezdéssel a Siketek pályáján kerül lejátszásra a Hegyvidék SE - T.H.S.E. Sashalom talákozó.

 

Forrás :  

Közzététel : 2013.08.20 . kedd  17:53 

 

 

BUDAPEST I. OSZTÁLY

2013 - 2014  ELSŐ FORDULÓ

 

Stábunk az első fordulóban a III. Kerület - Budafok, valamint a Voyage SE - Ferencvárosi FC  bajnoki mérkőzéseken készített videóösszefoglalót a mérkőzésekről.

 

III. Kerület - Budafok

 

 

Voyage - FFC

 

 

 

Forrás :

Közzététel : 2013.08.19. hétfő  01:35

 

 

 

 

ELKÉSZÜLTEK

 

Az MLSZ  Budapesti Labdarúgó Szövetsége által készített belépőkártyák. Csapatonkét öt darab sorszámozott bérletet lehet igénybe venni.

 

 

 

Forrás :  

Közzététel : 2013.08.16 . péntek 17:33 

 

 

BEHARANGOZÓ

A BUDAPEST  I. OSZTÁLY ELSŐ FORDULÓJÁRA

 

Érfekes módon alakult a sorsolás. Két volt NB II.-as csapat is összekerült az első forduóban.  Nézzük szépen sorjában. A II. Kerületi TVE fogadja a Kalap utcában  Budafoki LC csapatát.  A bajnoki múltjukat tekintve az alábbi eredmények születtek:

 

2011 III. KerületI  TVE   1 – 2    Budafoki LC

2012 Budafoki LC          1 – 2    III. kerületi TVE

2012 III. Kerületi  TVE   4 – 2   Budafoki LC

2013 Budafoki LC          0 – 3   III. kerületi TVE

Összesítésben:  III. Kerületi TVE    10 – 5 Budafoki LC

 

A másik összecsapás pedig a  Pénzügyőr SE -  R.T.K. Vasló mérkőzés. Az R.T.K. Vasló csapata csak az előző bajnokságban mérhette össze az erejét a házigazdákkal. A statisztika pedig az alábbiakban alakult. 

 

2011 Pénzügyőr SE   2 – 1  R.T.K.

2012 R.T.K. 2 – 1 Pénzügyőr SE

Összesítésben  3 – 3

 

Nagy várakozás előzi meg a Voyage SE - Ferencvárosi FC találkozót a Fay utcában. A hazaiaknak igencsak gyenge az eredménysoruk a zöld - fehérekkel szemben, hiszen hiszen nagyon minuszos a mérlegük.

 

2011 Budapest Kupa Döntő 

Voyage SE   2 – 3   F.F.C.

2012  Voyage SE  0 – 7   F.F.C.

2013  F.F.C.  2 – 1  Voyage SE

Összesítésben:  Ferencvárosi FC   12 – 3 Voyage SE

 

Az Unione - Testvériség mérkőzés is igér meglepetéseket.  A jó  (erőkből) nevekből álló Unione a feltörekvő Testvériség ellen nagyon meg fog izzadni  a hétvégén.

 

Unione FC – Testvériség SE

2011 Unione FC   3 – 0 Testvériség SE

2012 Testvériség SE  1 – 4 Unione FC

Összesítésben Unione FC   7 – 1   Testvériség SE

 

 

A  R.A.F.C. , valamint a Fővárosi Vízművek SK az utóbbi években nem játszottak egymás ellen hivatalos mérkőzéseket a Nagytétény SE , valamint az Inter CDF SE ellen.

 

A Kelen SC halasztott az Ikarus BSE ellen, úgyanúgy mint a Hegyvidék gárdája a THSE Sashalom ellenében.

 

 

Forrás :

Közzététel : 2013.08.15. csütörtök 22:45

 

A HÉTVÉGE PROGRAMJA

Budapest I. osztály

 

2013. augusztus

 

17. szombat 10:00 Fővárosi Vízművek SK Inter CDF SK
17. szombat 11:00 Pénzügyőr SE RTK Vasló
17. szombat 11:00 Unione FC Testvériség SE
17. szombat 17:00 III. Kerület Budafoki LC
17. szombat 18:00 RAFC Nagytétény SE
17. szombat 19:00 Voyage SE Ferencvárosi FC

 

Forrás :

Közzététel : 2013.08.14. szerda  12:13

 

 

HIVATALOS INFORMÁCIÓ

 

érkezett a szerkesztőségünkbe a Budafoki LC , valamint a RAFC csapatától.

A 2013-2014-es Budapest bajnokság I. osztályában szereplő mindkét csapat a bajnoki mérkőzések megtekintését csak belépőjegy megváltása esetén nézheti meg a kedves kilátogató.

A  hazai rendezésű találkozók színhelyei :   a Promontor , valmint a Pirosrózsa utcai labdarúgó pályák.

A belépő díj összegét egyik egyesület sem közölte.

Mindkét csapat hivatalosan is bejelentette , hogy a hazai mérkőzéseiket szombatonként az utolsó kezdési időpontokban fogják megrendezni.

A Budafoki LC csapata rossz idő esetén , vagy a pálya használhatatlansága végett, a világítással is rendelkező műfüves pályáján tartja meg a találkozókat.

 

Forrás :

Közzététel : 2013.08.13. kedd  21:49

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MAGYAR KUPA

Voyage SE - Martonvásár SK

2013.08.11. vasárnap 17:00

 

Végre egy kis izgalom a nyári pihi ,és labdahiány után. A Budapest Kupát megnyert Voyage SE csapata Magyar Kupában lépett pályára vasárnap délután öt órakor a Fay utcában.

Szép számmal ( 25 fő )  kisérte el a Martonvásáriakat a Fővárosba a drukkereik, akik az egész meccs alatt , hol így , hol úgy biztatták a csapatukat. Kezdés előtt sima 0 - 3 ról beszéltek, ami a 19. percben még meg is állta a helyét , hiszen Scháfer Ádám góljával megszerezték a vezetést.

A vendégek igen komoly errőbedobással rontottak a Voyagéra. Kemény és határozott oda csapásokkal próbálták Bajnóczi mester legénységét megrémiszteni. A Voyage ezt  nem akceptálta , hanem a maga kis finom játékával kergette őrületbe az ellenfelét.

Telt múlt az idő , és  már olyan hangok jöttek a lelátóról , hogy 1 - 3  lesz a meccs vége.

A félidei 0 - 1 után a Voyage , a Tőlük már megszokható nyugalommal kezdték a második játékrészt. Előszőr Bognár Imre az 54. percben kiegyenlített , majd egy jó negyedórai játék után ( teljesen kipukkadt a vendégcsapat ) a 71. percben Paholics Máté találatával már nyeregben voltak a nerancssízínű mezesek.

Három perc játék után Sipaki Patrik gólja már biztosnak  tünő a továbbjutást igért , de a 83. percben duplázott még , és 4 - 1 arányban a Voyage várhatja a következő ellenfelet.

A vendégek szép csendben elfogadták  , hogy búcsúztak a Magyar Kupa küzdelmeitől, és a szurkolói vélemények , úgy alakultak a lelátón, hogy legalább nem kell utaznunk.

A Voyage négy sárgalapot gyűjtött be a mérkőzés folyamán. Leidál, Gergály, Paholics és Tombor révén.

 

 

Forrás :

Közzététel : 2013.08.12. hétfő  07:35

 

 

EDZŐMÉRKŐZÉS

REAC U18 - Ikarus BSE

2013.08.10. szombat 14:00

 

 

 

Forrás :

Közzététel : 2013.08.11. vasárnap 01:35

 

EDZŐMÉRKŐZÉS

 

Fővárosi Vízművek SK - Újbuda TC

2013.08.10. szombat 10:00

 

 

Forrás :

Közzététel : 2013.08.10. szombat  21:35

 

 

 

 

 

 

KÉNYSZERŰ VÁLTOZÁSOK A FEGYELMI BIZOTTSÁG

SZEMÉLYI ÖSSZETÉTELÉBEN

 

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság elnöksége Medák Sándor urat nevezte ki 5 éves időtartamra a Fegyelmi Bizottság élére 2018. augusztus 31.-ig.

Az eddig végzett munkájuk elismerése mellett Örökös Tiszteletbeli Fegyelmi Tag címet adományozva Körmöczi Ödönt, valamint Mauer Miklós urakat felmenti a további tagságukból.

2013. augusztus hónap 01.  napjától nevezték ki  az MLSZ  Budapesti Igazgatóság elnökségének határozata alapján öt éves periodusra a Fegyelmi Bizottság tagjaivá : Ember Tibor, Giba László, Kovács Tibor, Albert István, és Mészáros Gyula urakat

 

Forrás :

Közzététel : 2013. 08. 09. péntek 19:10

 

 

NAGY NAGY DURRANÁS VOLT A BLSZ

 

Cúria utcai székház évadnyitó érekezletén az öregfiúk, az Old Boys , valamint a Veterán bajnokság évadnyitó értekezlete után.

A 18:00 órás kezdési időpontban megkezdődött a  Budapest I. - IV.  osztályú csapataik számára is az értekezés.

De menjünk csak sorba ! Először is Lovász Tamás úr az MLSZ Budapesti Igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd megválasztásra került a BLSZ küldötteinek  az MLSZ felé való megválasztása. Dr. Török Gábor és Bodoki József urak lettek a BLSZ által akkreditált személyek. A

z öregfiuknál azátigazolással járó ügyeket Fitz János úr tartja ezentúl karban. Suscsák János úr pedig az öregfiúk,  és az Old Boys csapatok játékvezető küldőjének lett kinevezve

 

Czakó Tibor elnök úr is megtartotta  az ilyenkor szokásos beszámolóját,  valamint a bajnoksággal összefüggő eseményeket  vázolta a megjelenteknek.

A következő mintegy jó másfél órában ismertetésre került a Versenyszabályzat legfontosabb pontjainak ismertetése, és a csoportbeosztások  egyeztetése az elsőtől a negyedik osztályon át az utánpótlásig.

Felhívták az első osztályban szereplő csapatok figyelmét, hogy a 2013-2014-es bajnokságban az előírás szerint csak elektronikus jegyzőkönyvet lehet használni.

A Bozsik program még képlékeny,  de amint az MLSZ meghozza a döntését , úgy a BLSZ honlapjáról www.blsz.hu  lehet majd tájékozódni.

Mindenki örömmel konstatálta a megjelentek közül, hogy az idáig félig meddig mostohagyermekként , és a csapatok részéról szinte nyűgnek érző Budapest Kupa,  Lovász Tamás MLSZ BLSZ Igazgatójának köszönhetően érdemi felemelkedést , rangot kapott .

A BLSZ történetében előszőr a 2013 - 2014- es szezon Budapest Kupa második helyezettje 150.000.-,  míg a döntőt megnyerő csapat 200.000 .- forintos díjazásban részesül.

2013 SZEPTEMBERÉTŐL  KEZDVE , MÁR A TÉT , A TÉT .

Forrás :

Közzététel : 2013.08.08. csütörtök 22:20

 

 

 

 NEM SIKERÜLT VALAMI FÉNYESRE

 

a Voyage SE felkészülési mérkőzése a vasárnap sorra kerülő Magyar Kupa összecsapásra. Az NB III.-as osztályban szereplő R.K.S.K. csapata vendégeként 5 - 1 arányban maradtak alúl Bajnóczi mester tanítványai a Sport téren szerdán délután.

Érdekesség és újdonság képpen tekintsd meg az MLSZ által alkotott és jóváhagyott horrorisztikus, legújabb  és érvényben lévő fegyelmi szabályzatát a www.blaszegyfegyelmi.webnode.hu oldalon.

 

Infó :

Közzététel : 2013 .08. 08 . csütörtök 10:50

 

EDZŐMECCS TEGNAP ÉS MA

 

Tegnap a Vízművek SK ( BLSZ  I. ) csapata fogadta a Csillaghegyi MTE ( BLSZ II. )csapatát a Váci úton . A parázs összecsapáson a második félidő 69. percében egy gólos  hazai vezetésnél félbeszakadt a mérkőzés.

A mai napon a Bp első osztályában induló Kelen SC 2 - 6 arányú vereséget szenvedett a Budatétény SE ( BLSZ II. ) csapata ellen .

A bajnokcsapat Ikarus BSE 1 - 3 (  0 - 1 ) az NB III-as  Újbuda ellen maradt alul. Képünkön a találkozó egy - egy gólja látható.

 

 

Az Újbuda gólja Az Ikarus egyenlítő gólja

 

Infó :

Közzététel : 2013.08.07. szerda 22:11

 

 

LASSAN ÉBREDEZNEK A CSAPATOK 

 

Igaz még nagyban tart a nyári pihi a családoknál, de a Budapest első osztályában megkezdődtek a készületek a 2013-2014-es bajnokság indulására.

Sok ( hőségkínos ) edzőmeccsen vannak túl a csapatok , de még a bajnoki rajtig kettő, esetleg három szervezetet nem kímélő időjárási viszonyok közt lesznek megmérettetések. Az átigazolási időszak lejárt , nagyjából az edzők fejében már körvonalazódtak a kezdő játékosok nevei, de innentől kezdve a csapatba kerülésért a kimerültség mellett, vért is tudni kell izzadni.

Az augusztus 17-én kezdődő bajnoki rajt a hosszú hétvége miatt kettő csapatot is megtántorírott a hivatalos kezdési időponttól.

A Hegyvidék SE szeptember 18-ra halasztott a THSE Sashalommal, valamint a Kelen SC is alkut kötött az Ikarus BSE csapatával, ugyanis Ők is csúsztatják a kezdést.

A Kelen SC - Ikarus BSE bajnoki első forduló a két csapat hozzájárulása mellett 2013 szeptember 04.-én szerdán lesz pótolva.

Az első fordulóról bővebben  Itt ► ► ► olvashatsz .

 

Azért nem marad téttel bíró meccs nélkül az a labdarúgást szerető szurkoló sem ,  aki kiváncsi a (Budapest Kupát megnyerő Voyage SE) ,  Magyar Kupa első fordulójában hazai pályán a Fay utcai Mészöly Kálmánról elnevezett  műfüvesén,  a hétvégén 11.-én vasárnap 17:00 órakor megrendezésre kerülő Voyage SE - Martonvásár SK találkozóra kilátogat.

 

Infó :

Közzététel : 2013. 08. 06. kedd    10:34

 

 

BEHARANGOZÓ

A BUDAPEST  I. OSZTÁLY ELSŐ FORDULÓJÁRA

 

Érfekes módon alakult a sorsolás. Két volt NB II.-as csapat is összekerült az első forduóban.  Nézzük szépen sorjában. A II. Kerületi TVE fogadja a Kalap utcában  Budafoki LC csapatát.  A bajnoki múltjukat tekintve az alábbi eredmények születtek:

 

2011 III. KerületI  TVE   1 – 2    Budafoki LC

2012 Budafoki LC          1 – 2    III. kerületi TVE

2012 III. Kerületi  TVE   4 – 2   Budafoki LC

2013 Budafoki LC          0 – 3   III. kerületi TVE

Összesítésben:  III. Kerületi TVE    10 – 5 Budafoki LC

 

A másik összecsapás pedig a  Pénzügyőr SE -  R.T.K. Vasló mérkőzés. Az R.T.K. Vasló csapata csak az előző bajnokságban mérhette össze az erejét a házigazdákkal. A statisztika pedig az alábbiakban alakult. 

 

2011 Pénzügyőr SE   2 – 1  R.T.K.

2012 R.T.K. 2 – 1 Pénzügyőr SE

Összesítésben  3 – 3

 

Nagy várakozás előzi meg a Voyage SE - Ferencvárosi FC találkozót a Fay utcában. A hazaiaknak igencsak gyenge az eredménysoruk a zöld - fehérekkel szemben, hiszen hiszen nagyon minuszos a mérlegük.

 

2011 Budapest Kupa Döntő 

Voyage SE   2 – 3   F.F.C.

2012  Voyage SE  0 – 7   F.F.C.

2013  F.F.C.  2 – 1  Voyage SE

Összesítésben:  Ferencvárosi FC   12 – 3 Voyage SE

 

Az Unione - Testvériség mérkőzés is igér meglepetéseket.  A jó  (erőkből) nevekből álló Unione a feltörekvő Testvériség ellen nagyon meg fog izzadni  a hétvégén.

 

Unione FC – Testvériség SE

2011 Unione FC   3 – 0 Testvériség SE

2012 Testvériség SE  1 – 4 Unione FC

Összesítésben Unione FC   7 – 1   Testvériség SE

 

 

A  R.A.F.C. , valamint a Fővárosi Vízművek SK az utóbbi években nem játszottak egymás ellen hivatalos mérkőzéseket a Nagytétény SE , valamint az Inter CDF SE ellen.

 

A Kelen SC halasztott az Ikarus BSE ellen, úgyanúgy mint a Hegyvidék gárdája a THSE Sashalom ellenében.

 

 

Forrás :

Közzététel : 2013.08.15. csütörtök 22:45

 

A HÉTVÉGE PROGRAMJA

Budapest I. osztály

 

2013. augusztus

17. szombat 10:00 Fővárosi Vízművek SK Inter CDF SK
17. szombat 11:00 Pénzügyőr SE RTK Vasló
17. szombat 11:00 Unione FC Testvériség SE
17. szombat 17:00 III. Kerület Budafoki LC
17. szombat 18:00 RAFC Nagytétény SE
17. szombat 19:00 Voyage SE Ferencvárosi FC

 

Forrás :

Közzététel : 2013.08.14. szerda  12:13

 

 

HIVATALOS INFORMÁCIÓ

 

érkezett a szerkesztőségünkbe a Budafoki LC , valamint a RAFC csapatától.

A 2013-2014-es Budapest bajnokság I. osztályában szereplő mindkét csapat a bajnoki mérkőzések megtekintését csak belépőjegy megváltása esetén nézheti meg a kedves kilátogató.

A  hazai rendezésű találkozók színhelyei :   a Promontor , valmint a Pirosrózsa utcai labdarúgó pályák.

A belépő díj összegét egyik egyesület sem közölte.

Mindkét csapat hivatalosan is bejelentette , hogy a hazai mérkőzéseiket szombatonként az utolsó kezdési időpontokban fogják megrendezni.

A Budafoki LC csapata rossz idő esetén , vagy a pálya használhatatlansága végett, a világítással is rendelkező műfüves pályáján tartja meg a találkozókat.

 

Forrás :

Közzététel : 2013.08.13. kedd  21:49